Google keresés

Egyéni keresés

2010. november 7., vasárnap

Raymond Buckland: A boszorkányság nagykönyve

A boszorkányokkal kapcsolatban mindmáig él az az alapvető téveszme, hogy csúnyák, öregek és gonoszak, legalábbis a gyermekmesékben így van. Ennek a téveszmének a forrása a hitét mindenkire ráerőltető középkori keresztény vallás, mely szerint, aki nem osztozott velük a hitben az a Sátánt képviseli, ezért el kell pusztítani. A boszorkányság elleni keresztes hadjárat következtében több ezer ártatlan embert is kivégeztek kitalált vádak alapján. Mindezt Isten és a szeretet nevében…
A keresztények erőfeszítései hiábavalók voltak, nem tudták elpusztítani a világ legszabadabb és legvidámabb vallását, mert a boszorkányság az illegalitás évszázadaiban is tovább élt. A téveszméket végül egy M. Murray nevű antropológusnő oszlatta el, aki a huszadik század elején készített egy tanulmányt a nyugat-európai boszorkánykultuszról, bemutatva ezzel a boszorkányokat a maguk valóságában.
Ma már a különböző boszorkánytársaságok szabadon működhetnek, rendezvényeiken pedig óriási tömeg gyűlik össze, mert az embereket érdekli a mágia és azt hiszik, hogy a boszorkányság egyenlő a mágiával.
Ez nem igaz, hiszen a boszorkányság lényegében egy természeti vallás, míg a mágia pusztán egy eszköz, tulajdonképpen egy szertartás,amelynek segítségével a boszorkány kapcsolatba lép a természet erőivel. 
A mágia Raymond Buckland könyvében mindössze csak egy fejezetet képvisel, igaz, hogy ez a rész a legfontosabb a könyvben. A szerző nyomatékosan figyelmeztet eme fejezet alapos és többszöri elolvasására, mert a természet erőit segítségül hívni következmények nélkül nem lehet: a mágiának nem az a célja, hogy mások akaratát befolyásold, vagy netalán bosszút állj valakin, aki megsértett. Ha mégis ezt teszed, akkor ún. fekete mágiát alkalmazol, amelynek igazából nem is annyira a másik ember lesz a vesztese, hanem Te, a rossz kívánság ugyanis mindig visszaszáll a feladójára. A szerző célja az volt a könyv megírásakor, hogy megmutassa a boszorkányság valódi arcát, illetve választ ad arra a kérdésre, hogy mi kell ahhoz, hogy esetleg te magad is boszorkány lehess.

A könyv szerkezete erősen emlékeztet egy iskolai tankönyvre: az egyes fejezetek ugyanis különböző leckéknek felelnek meg, és logikailag egymásra épülnek,továbbá mindegyik lecke végén különböző kérdések és feladatok segítenek rögzíteni az addig olvasottakat. A leckék igen sokrétű tananyagot foglalnak össze: a könyv a boszorkányság történetének ismertetésével indul, azután bemutatja a vallás gyakorlásához szükséges tudnivalókat, mint például a különböző ünnepek és a mágia gyakorlásához szükséges eszközök.
Utána a lelkes olvasó megismerkedhet a különböző okkult tanokkal- mint például az asztrológia, számmisztika és a különböző jövendölő technikák-, majd pedig a különböző gyógyítási eljárások következnek, olyanok, amelyeket a mai természetgyógyászok is felhasználnak. Sőt, a természetgyógyászok maguk is a régi boszorkánykönyvekből tanulták a különböző gyógyító ismereteket. A különböző okkult tanokat,- mint például az asztrológia, számmisztika, különböző jóslások- nyilván nem ebből a kötetből fogod igazából elsajátítani, de az itt leírt ismeretek kiindulási alapnak tökéletesen megfelelnek. A velük részletesebben foglalkozó könyveket manapság már nem nehéz megtalálni, hiszen ott figyelnek a könyvesboltok és a könyvtárak polcain.

Miután elolvastad a könyv logikailag egymásra épülő leckéit, a könyv végén megismerkedhetsz az egyházalapítás folyamatával is. A boszorkányok nagy része ugyanis csoportosan tevékenykedik ún. kovenekben, amelynek a létszáma 13 főtől kezdődik és akár 40 főig tarthat. A koven a boszorkányság leghagyományosabb szerveződési formája, amelyet egy Főpap és/vagy egy Főpapnő vezet. Természetesen nem kötelező belépni egyik kovenbe sem, vannak magányosan tevékenykedő boszorkányok is.
Velük foglalkozik a könyv utolsó fejezete, amely teljesen egyenrangúként kezeli őket a kovenek tagjaival. Raymond Buckland angol létére az amerikai boszorkányság jelentős képviselője: ő volt az első, aki az Újhazában terjeszteni kezdte wicca tudományát. A wicca ágazatai közül a szász wicca képviselője, aki boszorkányság és okkultizmus témakörben számos könyvet írt, de csak ez az egy könyve jelent meg magyarul.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Schmidtné Dr. Holló Erzsébet: Delej: lélektárskereső és párválasztási tanácsadó - ajándék jóskártyával
Silver Ravenwolf (Jenine E. Treyer): Angyalmágia - mágikus trükkök az angyalokkal történő kapcsolatfelvételhez
Robert E. Detzler: Spirituális választerápia - blokkok, traumák felderítése és oldása az inga segítségével akár előző életekből is
Petra Sonnenberg: Nagy ingakönyv
Varázslatfaktor: mindeféle ingyenes varázslat életed problémáinak a megoldásához
Mi az az ouja tábla? Hogyan működik? Kipróbálhatod online ingyen!
Boltmustra: Öreg Tölgy Kincsesbolt Budapest VI. Andrássy út 86. 
Ingyenes angyalmágia tanfolyam e-mailben!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése