Google keresés

Egyéni keresés

2013. június 29., szombat

Peggy McColl: Használd a sorskapcsolód!

Ha olvastad Esther és Jerry Hicks könyvet (különösen a Kérd és megadatik 1. és 2. címűeket), akkor abban említik többször is, hogy válts át egyik érzelemről a másikra, mintha a tévé-vagy a rádióadók között keresgélnél. Persze a valóságban ez nem ilyen egyszerű, de csak azért, mert nem erre kondícionáltak minket, hanem arra, hogy az érzelmeinket, hangulatainkat nem tudjuk irányítani.
Nahát ez nem igaz, ezt már Hicksék is megmondták anno, csak éppen ők jóval spirituálisabbak, ezért az ő könyveiket mondjuk kevesebben olvassák.
McColl könyve lényegében ugyanazt mondja el, mint Hicksék, csak ő másmilyen módszereket ajánl az érzelmeid megváltoztatásához. Ezt a könyvet igazából akkor is olvashatod, ha nem sok közöd van az ezotériához, mert ez bárkinek szól, aki változtatni akar önmagán.
McColl szerint az érzelmeket ugyanúgy lehet szabályozni, mint egy kapcsoló segítségével az elektromosságot, csak éppen itt a kapcsoló két oldalán az ellentétes érzelmek állnak, amelyek között választanod kell, hogy mit akarsz érezni.
Persze a legfontosabb az lenne, hogy megismerd, hogyan működnek az érzelmek úgy általában, illetve hogyan alakulnak ki a negatív érzelmek, továbbá milyen érzelmi állapotok léteznek. Ez utóbbi esetben a szerző részletesen felsorolja milyen fajta pozitív és negatív érzelmek léteznek, illetve utóbbi esetben a szerző segít meghatározni, hogy ezek miért alakulhattak ki, és mit lehet ellenük tenni.
Ha ezt már tudod, akkor könnyebben meg tudod változtatni a sorsodat, pláne ha elképzeled, amit fentebb már említettem, hogy az érzelmi életed egy kapcsolótáblához, vagy hangerőszabályzóhoz hasonlít, és egyszerűen csak a pozitív, magasabb rezgésű érzelmek irányába tolod a szabályzót.
Mindebben a könyv harmadik és negyedik részének a gyakorlatai lesznek a segítségedre. Igazából itt sem olvashatsz már olyan rettenetesen új dolgokat, mert a gyakorlatok egy része kísértetiesen hasonlít a Hicks házaspár könyvében leírtakra, a többit pedig hasonló típusú önfejlesztő könyvekben, de újságcikkekben is olvashattad már, de hát a szerzőnek muszáj volt ezzel is pénzt keresni.
Mindenesetre azoknak, akik még kezdők az önfejlesztés területén bátran ajánlhatom eme könyvet, a többieknek már kevésbé.

2013. június 26., szerda

Neale Donald Walsch: Amikor minden megváltozik...változtass meg mindent! - a béke felé vezető ösvény zűrzavaros időkre

A könyvnek meglehetősen hatásvadász címe van, amely azt sugallja, hogy rúgj fel mindent és lépj ki a jelenlegi életedből, és hagyj ott mindent a fenébe, ámde nem erről van szó, szerencsére. Walsch könyve mindössze annyit akar elérni, hogy változtasd meg a nézőpontodat a változás fogalmáról, csak hát hatásvadász cím és marketing nélkül nem igazán lehet könyvet eladni manapság.
Le merném fogadni, hogy azért olvasod most ezt a bejegyzést, mert a te életed is valahogyan megváltozott, méghozzá a hátrányára, ami lehet munkanélküliség, a pénz csökkenése, (tartós) betegség, költözés, esetleg a kilakoltatás réme fenyeget, és most azon agyalsz, hogy hol hibáztál, amiért ezt kell átélned.
Nos, van egy jó hírem: sehol. Csak a társadalom egy olyan fura madár, aki szereti a problémákért a másikat hibáztatni és bűnbakot keresni. Rendszerint sikerül is ilyet találni. Még az ezoterikus irodalomban is megfigyelhető ez a jelenség, hiszen azt írják, hogy te teremted magadnak az életedet még a születésed előtt, de utána is. Ebből kiviláglik, hogy ha csődbe jut az életed, azért is te vagy a felelős. (Ez mondjuk igaz is, de ha bajban vagy, akkor pont nincs rá szükséged, hogy ezt az orrod alá dörgöljék). Főleg a Vonzás Törvényével kapcsolatos könyvek olvasásakor érezhetsz bűntudatot, hogy ha ez ilyen könnyű, mint ahogy írják, akkor te miért nem vagy már tele pénzzel? (Meg úgy egyáltalán az emberek jó része). Jogos a felvetés, és Walsch igyekszik is ezekre választ adni.
A könyvből kiderül, hogy a változás nem egyszerűen az élet része, hanem az élet maga! Az Univerzum ugyanis folyton mozgásban van, tehát soha semmi nem állandó. Márpedig az Univerzum törvényei kivétel nélkül mindenkire érvényesek, tehát az emberre is. Ez azt jelenti, hogy minden elmúlik egyszer, akár a jó, akár a rossz dolgokról beszélünk. (Mellesleg a jó és a rossz fogalma kizárólag az emberi társadalomban létezik, a felsőbb dimenziókban már nem, mert ott máshogy látszódnak a dolgok). Ha ismered a kínai eredetű Ji Kinget, akkor ezekkel a dolgokkal már tisztában vagy. Ha még nem, akkor érdemes tanulmányozni a távol-keleti filozófiát, különösen az előbb említett Ji Kinget, amelyet Változások Könyvének is szoktak emlegetni, nem véletlenül. Ha megismered, akkor majd rájössz, hogy miért.
Walsch könyve azonban jóval érthetőbb és olvasmányosabb, mint a Ji King, ugyanakkor egyben elolvasva nagyon tömény. Nem véletlenül mondja a szerző minden fejezet közepén, hogy vegyél egy mély lélegzetet, és hogy ha úgy érzed, túl sok információt kaptál egyszerre a könyvből, tedd le, vonulj félre, dolgozd fel azt, amit olvastál. Majd ha már úgy érzed ez megtörtént, akkor térj vissza a kötethez.
A könyvből kiderül, hogy a változás az nem egy rossz dolog, még akkor sem, ha tényleg talajt veszítesz a lábad alól, és se munkád, se lakásod, se semmid nem lesz. A szerző is így járt egy időben, de aztán sikerült kijönnie belőle, és manapság már elismert író.
Szóval Walsch azt mondja, hogy lássál túl azon, amin jelenleg keresztülmész, illetve azon, ami előtted áll, és akkor máshogy fogod érezni magad. Ez nem azt jelenti, hogy akkor megváltoztatod az eseményeket, hanem azt, hogy te állsz hozzá máshogy a dolgokhoz. Mert ne feledd: az érzéseidet mindig meg tudod változtatni, tehát lehetsz optimista, vagy pesszimista, te döntöd el. Márpedig ha ez így van, akkor miért ne érezhetnéd jól magad? Arról nem is beszélve, hogy ha nyugodt tudsz maradni a legnagyobb vihar közepette is, akkor olyan nagy bántódásod már nem eshet, és a többi ember is máshogy fog állni hozzád, mert valahol tisztelni fognak a tartásodért. Ráadásul ha nyugodt maradsz, akkor újabb ötleteid támadhatnak a helyzeted megoldását illetően, tehát már csak ezért is mindenképpen megéri. Persze vannak olyan helyzetek, amikor nincsen azonnal megoldás, és előfordulhat, hogy évekig benne ragadsz egy kívülről méltatlannak tűnő helyzetben, de akkor is érvényesek a könyvben található gondolatok.Sőt, pontosan akkor kell a leginkább kitartanod a könyvben olvasható alapelvek mellett!
A könyv 9 darab változtatást tartalmaz, és két nagy részre oszlik: az első rész az elme, a második pedig a lélek működését mutatja be meglehetősen részletesen. A 9 darab változtatás pedig abban segít, hogy át tudd alakítani az eddig meggyőződéseidet a változásról, illetve magáról az életről.
A másik dolog, ami a könyv kapcsán eszembe jutott az, hogy nagyon emlékeztet a tartalma Eckhart Tolle tanításaira a Most hatalma című könyvben.Mindez nem a véletlen műve: annyira nem, hogy maga Walsch is hivatkozik rá a műben! Csak annyi a különbség, hogy Tolle jóval olvasmányosabban fogalmaz, mint Walsch, aki mondom nagyon tömény így egyszerre. Ráadásul Walsch eléggé elmegy a pszichológia irányába, míg a Tolle marad a spiritualitásnál.
A szerző sokszor visszautal ebben a könyvben a legendás művére a Beszélgetések Istennel-re, amit sajnos még nem olvastam, de majd igyekszem valahonnét hozzájutni. Mindenesetre ha olvastad az előbb említett művet, és tetszett a stílusa, akkor ebben sem fogsz szerintem csalódni.

2013. június 12., szerda

Müller Péter: Isten bohócai - lélek, játék és tánc... hogy a bajt eloszlassa a derű

Sokat vártam ettől a könyvtől, de eléggé csalódtam, mert szerintem ez volt eddig a leggyengébb könyv Müller Pétertől. Vannak pedig amúgy kitűnő gondolatok benne, de mégis valahogy nem áll össze ez az egész.
Talán az zavar engem, hogy a szerző ezúttal egy regényt írt a szokásos tanításai helyett, nem tudom. A lényeg az, hogy megszüntetik egy cirkusznak az épületét, hogy plázát építsenek a helyére. Én személy szerint nem kedveltem sohasem a cirkuszokat, mert állatokat kínoznak bennük, de itt arról van szó, hogy elveszik a megélhetését egy csomó embernek, a létbizonytalanságba taszítva ezzel őket, ami viszont igazságtalan.
A cirkusz híres bohóca, Bario a bontás előtt éjszakán összegyűjti a négy legjobb tanítványát, Oberont, Puckot, Titániát és Arielt, akiknek nevei a Szent Iván-éji álom című Shakespeare darabból már ismerősek lehetnek az olvasó számára, ugyanakkor így hívják az Uránusz bolygó négy legfényesebb holdját is. 
Mindez nem véletlen, ugyanis az Uránusz hozható összefüggésbe a szabadsággal, az őrülettel, a zsenialitással és a forradalommal, amely mind a bohócok sajátja. 
A bohóc és az udvari bolond egy és ugyanaz a kategória. Márpedig a középkorban, illetve később is szinte minden királyi udvarban élt egy-egy bolond, akinek a célja a királyi udvar szórakoztatása volt. Látszólag ezek az emberek úgy tűntek, mintha szellemileg visszamaradottak lettek volna, vagy legalábbis ezen a téren nem vártak valami sokat tőlük. Mindez azonban nem volt igaz: a bolondok nagyon is bölcsek voltak, és kiválóan átlátták az akkori társadalmi rendszert, sőt: ők voltak az egyetlenek, akik elmondhatták az uralkodónak a véleményüket a rendszerről! Mindezt persze úgy, hogy megjátszották az őrültet, amihez az uralkodó osztály lelkesen asszisztált, mert ők még bevették ezt a maszlagot. A XX. században a különböző diktatúrákban már nem lehetett ezt megcsinálni, mert sokkal intelligensebb és brutálisabb uralkodók jöttek, akikkel   már viccelni se lehetett. 
A bohóc alakja a tarot kártyában a Bolond lapjával analóg, aki teljesen egyedül van a kutyáját leszámítva, és semmi sincs nála, ráadásul éppen a szakadékba készül lépni. Hát, nem bolond? (Müller Péter amúgy beszél erről az analógiáról a könyvben).
Müller Péter korábbi könyveiben is szerepeltette már a Bölcs Bohóc kifejezést, amely tulajdonképpen a szerző Felsőbb Énjét takarja, vagy a tudatalattiját, esetleg a szellemi vezetőjét, de mindenképpen egy olyan entitást, aki vezeti a lépteit ebben a hatalmas káoszban. 
A többi könyvnél ez a figura azonban háttérszereplő volt, most viszont főszereplővé válik, sőt ő maga írja a könyvet! A Bölcs Bohóc ezúttal emberi alakot ölt a már említett Bario, az egykori hírneves bohóc személyében, aki már csak tanít, de nem lép fel.  Bölcs gondolatait azonban nem ő maga írja le, hanem egyik tanítványát, Arielt bízza meg a szöveg lejegyzésével, tehát ő lesz a médium.
Mi köze van a Felsőbb Énnek a Bohóchoz - merülhet fel a kérdés az olvasóban. Mindez jogos, ámde a válasz egyszerű: a Felsőbb Énnek magasabb a rezgése, márpedig a magasabb rezgés egyenlő a derűvel, a jókedvvel és a szeretettel, ami pontosan a Bohócok sajátja.
Ez a könyv is éppen erről szól, vagyis szeretné megmutatni neked azt, hogy más szempontból nézd az életet, mert neked sem mindegy, hogy jól, vagy rosszul érzed magad a bőrödben. A könyv gondolatai is ehhez az érzéshez segítenek hozzá.
A szerző írt már hasonló témában könyvet (pl. Szeretetkönyv, Örömkönyv, Varázskő), de az Isten Bohócai teljesen más, és nemcsak a regény mivolta miatt, hanem azért is mert tele van zenével, tánccal, ráadásul mindent a Bohóc szemszögéből mutat be. Lényegében tehát egy Bohócbibliáról van szó, amelyet a saját életedre is alkalmazhatsz, még akkor is, ha jelen pillanatban nem vagy Bohóc. Ámde bármikor az lehetsz, végül is Müller Péter elég jó meghatározást a könyvben arról, hogy kik tartoznak ebbe a kategóriába.
A zene sokszor csak Bario képzeletében szól, amit nem hallhat meg akárki, csak azok, akiknek elég magas a rezgésszintje, miután a zene is egy univerzális, vagy isteni találmány, akárcsak a tánc. Érdekes, hogy a tanítványok szintén hallják a zenét, tehát nekik is magas a rezgésük, de még nem eléggé. Pont ezért tanítványok. Mindenesetre sokszor szólal meg a zene, és Bario gyakran kéri fel a tanítványait táncolni.
Müller Péter tanításai szeretetről, szerelemről, örömről és halálról szólnak többek között, szóval az élet nagy kérdéseiről.
Mindez azért érdekes, mert a könyv eleje tulajdonképpen a halállal (azaz a cirkusz épületének a lebontásával) kezdődik. A halálról azt tanítják -az európai kultúrában legalábbis-, hogy végleges, ezért az emberek rettegnek tőle. Ezt a rettegést használja ki aztán a mindenkori hatalom, amely ennek köszönhetően mossa az emberek agyát. Ez megy már évezredek óta, és még nem látjuk a végét, nem vagyunk elég tudatosak.
Müller Péter ezzel a könyvvel is azt üzeni, hogy a halál nem egy végleges dolog, hanem egy körforgás része: az élet ugyanis nem állandó, minden változik, minden elmúlik. Ez utóbbi jelenti valójában a halált. Annak ellenére, hogy közeleg a halál, Bario mindvégig derűs marad, pedig fogalma sincs, mi lesz vele, hiszen idős már, évek óta nem lépett fel és gőze sincs, hogy mi lesz vele ezután. Mégsem retteg a jövőtől, hiszen valami csak történik, az Univerzum ugyanis nem szereti a légüres teret, tehát valamit biztosan hoz a sors.
A tanítványoknak annyiból könnyebb, hogy ők fiatalok még, tehát bármi lehet belőlük, akár Bohóc is.
A mesternek a műben még 24 órája sincs, hogy átadja a tudását a többieknek, de ezt ő szerencsésen meg is oldja. Ami nekem még furcsa volt ebben a kötetben az az, hogy Müller Péter időnként trágár szavakat is használ, ami igazán nem jellemző rá, de ezeket a szavakat valószínűleg a nyomaték kedvéért alkalmazta.
Azt írtam fentebb, hogy szerintem ez Müller Péter leggyengébb könyve, de aztán a végére egész megkedveltem az idős mestert, na meg persze a tanítványokat is. 
A könyvből a Citatumon  találsz idézeteket.

2013. június 2., vasárnap

Sanaya Roman-Duane Packer: Teremts pénzt! - a bőség enciklopédiája Orin és DaBen entitásokkal

A pénzteremtésről és a bőségről szóló könyvek a leghálásabb témák közé tartoznak, hiszen ki ne szeretne magának jobb életet, ahol mindene megvan? A válasz egyértelmű, de mégis sokan nem ezt teszik, hanem épp az ellenkezőjét annak ellenére, hogy a jó szándék megvan.
Az embereknek megtanították, hogy a jobb életet, a biztonságot, a társadalmi előrelépést csakis sok pénzzel lehet elérni. Ha jól belegondolsz, akkor ez igaz is, hiszen az életben a legtöbb dolog nem ingyen van, hanem fizetni kell érte, mégpedig a pénzzel.
Emlékezz vissza, mint mondtak a szüleid a pénzről: valószínűleg azt, hogy keményen meg kell dolgozni érte, hiszen ők is ezt csinálták, miközben esetleg panaszkodtak, hogy most a számlákat fizessék-e ki, vagy kaját vegyenek-e rajta. (Na, jó kivéve akkor, ha gazdag családból jöttél, de akkor miért is olvasod ezt a könyvet?)
Szóval gyerekként megtanultad, hogy micsoda gondokat tud okozni a pénz, márpedig a gyerekkori bevésődések a legerősebbek, és ezeken nehezebb változtatni, bár nem lehetetlen. Ha az lenne, akkor soha senki nem lépne túl a gyerekkorán, márpedig vannak olyanok, akik a bántalmazott zaklatott gyerekkor után most normális, lelki sérülésmentes életet élnek.
A magyarázat mindössze annyi, amit már Louise L. Hay és a Hicks házaspár is megírt: vagyis minden helyzetet te teremtesz meg, illetve vonzol be, sokszor még a születésed előtt, de vannak olyan folyamatok is, amelyek már a földi viselkedésed következményei. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazó szülőket és a veleszületett betegségeket is te vonzod be. Ezeket muszáj sokszor elmondani, amíg a tudatodba beleég.
A Sanaya Roman és Duane Packer által közvetített entitáspáros is hasonlókat mond, mint a Hicks házaspár által közvetített Ábrahám, csak éppen más a fókusz.
Ábrahám ugye azt mondta, hogy érezd jól magad, és fogadd el a dolgokat, amihez sokféle gyakorlatot találhatsz a könyveikben.
Orin és DaBen ezzel szemben az önismeretedre épít, vagyis hogy miért akarod bevonzani az adott dolgot az életedbe. Valószínűleg jobban akarod magad érezni, attól várod a biztonságodat, vagy az emberek tiszteletét, stb.
A két entitásnak azonban van egy jó híre ezzel kapcsolatban: ezeket a dolgokat közvetlenül is megteremtheted magadnak, tehát nem a pénzen, a jó álláson, meg a státusszimbólumokon múlnak ezek a dolgok. Tudom, hogy mi a társadalom véleménye erről, de felejtsd el ezeket, és ismerd meg önmagad, érezd jól magad ahol éppen vagy. Csak mert ha továbbra is a tárgyaktól várod a jobb érzéseket, akkor komoly csapdába estél.
Azt, hogy hogyan teremtsd meg ezeket a jobb érzéseket, akár önmagad iránt is, a könyv gyakorlatai bemutatják. Ezeknek a gyakorlatoknak a fele önismereti kérdéssor, a másik fele pedig meditáció.
Ez utóbbiak nehezek lehetnek azok számára, akik még nem dolgoztak a képzelőerejükkel, de semmi vész, mert ez az adottság tanulható, tehát gyakorold és menni fog. Az entitások arra biztatnak még, hogy légy mindig kapcsolatban a belső vezetéseddel, mert ő fogja elárulni, hogy mennyit időt tölts a számodra vágyott tárgy, helyzet, élmény megteremtésével.
A könyvnek négy nagy témája van: a pénz megteremtése, hogyan tanuld meg uralni a folyamatot, valódi hivatásod megteremtése és fenntartani a tudatot, hogy van pénzed bőven.
Mindegyik részben vannak esettanulmányok, illetve sokféle önismeret és meditációs gyakorlat, amelyek segíthetnek a problémádon, de csak akkor, ha örömmel végzed őket.
A könyv egyébként elég sok átfedést mutat a Hicks házaspár, illetve Rhonda Byrne műveivel, de sokkal földközelibb és gyakorlatiasabb a nyelvezete.
Szerintem nagyon hiányzott már egy ilyen jellegű mű a piacról, ami pótolja azt a bizonyos hiányzó láncszemet, és helyreteszi a dolgokat.
A szerzők Sanaya Roman és Duane Packer már van 30 éve közvetítik Orin és DaBen tanításait, akik úgynevezett fénylények. Akiket bővebb információ érdekel, azok nézzék meg Orin, illetve DaBen tanításait magyarul az Espavo oldalán. Erről az oldalról azt kell tudni, hogy New Age jellegű jellegű weboldal, amely szeretne hozzájárulni tanításaival a Föld rezgésszámának a megnöveléséhez.