Google keresés

Egyéni keresés

2012. június 11., hétfő

Dan Millman: Erre születtél - egy számmisztikán és spirituális törvényeken alapuló életfeladat-rendszer

Dan Millman nevét hazánkban is egyre többen ismerik köszönhetően a Békés harcos útja című könyvének, amely elhozta számára a világhírnevet.
Ez a mostani könyve viszont még ennél is népszerűbb lett, mert annyira pontosan és közérthetően írta meg ezt a könyvet, hogy még azok is magukra ismertek benne az életfeladat-rendszerrel kapcsolatos részben, akik amúgy nem hisznek az ezotériában, meg a spiritualitásban, de mégis valamiért kutatják azt, hogy miért is születtek erre a Földre, és vajon mi értelme van annak, hogy itt élnek ezen a helyen itt és most.
Mindez nem is csoda, hiszen ez a kérdés minden embert foglalkoztat, és évezredek óta keresik rá a választ, ezért sokan a spiritualitáshoz fordulnak, mert azt remélik, hogy a választ ad majd a kérdéseikre. Az azonban már kevésbé jut az eszükbe, hogy a választ önmagukban keressék...
Millman könyve azért lett ilyen pontos, mert olyan törvények alapján állította össze, amelyek felette állnak az embernek, ezért nevezhetjük őket Univezális Törvényeknek is, hiszen az Univerzum minden lényére érvényesek. Ilyen például a rugalmasság, a fejlődés, az önfegyelem, a jelen pillanat, az ítéletnélküliség, az intuíció, vagy a cselekvés törvénye. Mindezek azonban már csak a könyv negyedik részében szerepelnek, mert a szerző előbb a számoknak az önálló jelentését ismerteti 0-9-ig, illetve bemutatja a születési számokon alapuló életfeladat-rendszert is, és a spirituális törvényeket ezekhez rendeli hozzá.

A születési számod meghatározása nagyon egyszerű, mert csak a pontos születési dátumod kell hozzá, tehát a neved, illetve a betűkhöz tartozó számok ismerete itt nem szükséges. Éppen ezért ez a könyv nem az "igazi" számmisztikával foglalkozik, szóval ha ez érdekel, akkor valószínűleg csalódni fogsz.
A számítás ugyanúgy történik, mint a számmisztikában, amikor a születési dátum alapján számítod ki a sorsszámodat, vagyis összeadod szépen sorban a dátumodban található összes számot, ami az én esetemben 1979. 1. 11., amelynek a végösszege 29. Ezt a két számot továbbra is össze kell adni, aminek az eredménye 11 lesz.
A hagyományos számmisztika tanítása szerint még ezt a két számot is össze kell adni, addig amíg egyjegyű számot nem kapunk, ami ebben az esetben 2 lenne. Csakhogy a XX. század második felétől kezdve megújultak a számmisztika tanításai és megjelentek a mesterszámok, amelyek tulajdonképpen a kétjegyű dupla számokat jelentik. Ilyen esetben az adott szám energiája kétszeresen van jelen, amely igen komoly lehetőségeket biztosít a mesterszám tulajdonosának, feltéve ha él is vele. Szóval az én esetemben a 11-et már nem kell összeadni, mert az a végállomás, de ugyanez van még a 22-es és 33-as számok esetében is, viszont az ennél magasabb összegű dupla számok esetében már nagyobb a bizonytalanság, mert még kevés ilyen energiával rendelkező ember van. (Mondjuk Millman könyve még elemzi a 44-es szám esetét is, mert az még előfordulhat a születési dátumban, de az ennél magasabb összegű dupla számok már nem).

Ha eddig eljutottál, akkor most figyelj, mert jön a csavar: nézd meg, hogy melyik a legnagyobb szám, amit a születési dátumod összeadásával kaptál! Nekem ez a 29-es ugyebár. Majd pedig nézd meg, hogy ennek a legnagyobb számnak mi az összege, ami nekem például a 11-es. Ezt a két számot válaszd el egy per jellel úgy, hogy a nagyobb szám kerüljön balra, a kisebbik meg jobbra. Az én példámban ez így néz ki: 29/11. Érthető ez idáig?
Ha nem a könyvnek az első részében találsz ehhez különböző számtanpéldákat, úgyhogy biztosan meg fogod érteni. Ugyanebben a részben van egy rövid ismertető az egyes alapszámokról, de bővebb leírást ezekről már csak a könyv második részében találsz, amelyben a szerző elemzi az egyes számokhoz tartozó életfeladatokat és kihívásokat, de egyéb, a élet egész területét felölelő ismertetőt is igyekszik adni az adott számokhoz.

A számokon alapuló életfeladat-rendszer esetében a kiszámított eredményeknél a szerző elemzi az életfeladat megértését úgy általában, továbbá ismerteti az adott számkombinációknál, hogy az illető hogyan áll a pénzhez, milyen az egészsége, milyen hivatást érdemes választania, továbbá az egyes számok pozitív és negatív aspektusait is.  Persze ez még nem minden: Millman ugyanis gyakorlati tanácsokat és feladatokat is ad az egyes számokhoz külön-külön, hogy jobban megismerd magadat és növeld a tudatosságodat. Ezek a feladatok igazából nem nehezek, szóval nem kell elképzelned a dolgokat, csak egyszerűen gondolkozz.
A szerző ráadásul a könyv harmadik részében található életfeladat-rendszerben minden egyes eredménynél feltünteti a megfelelő spirituális törvényeket is, úgyhogy zárójelben láthatod mellette a megfelelő oldalszámot is, tehát már nem tévedhetsz el.

A spirituális törvények leírása is a könyv többi részéhez hasonlóan jól tagolt, és áttekinthető. Itt is jellemző egy általános rész, illetve kétféle gyakorlatsor, amely segít ezeket a törvényeket először megtapasztalni, majd alkalmazni az életedben. Itt is ugyanaz a lényeg, mint a harmadik rész gyakorlatainál, vagyis a tudatosságod növelése, de ezek a gyakorlatok szerintem nem nehezek.
Mindez talán azért van, mert Dan Millman eredetileg sportoló volt, aki egyszerű és egyértelmű utasításokhoz és fegyelemhez szokott az edzőktől, amelyeket remekül kamatoztat azóta is a spiritualitás területén.
Szóval mondhatjuk azt is, hogy Dan Millman a te spirituális személyi edződ, de persze csak akkor, ha hagyod.
Ennek a személyes életfeladat-rendszernek a hatását egyébként Millman nagyon sok emberen tesztelte, mielőtt megírta volna ezt a könyvet, úgyhogy ő nem szélhámos, aki gyorsan nagyot akart kaszálni ezzel a művel.

A könyv utolsó, ötödik része már csak egy kis adalék ehhez a rendszerhez, azaz nem tartozik szorosan a könyv anyagához. A lényeg az, hogy a perjellel elválasztott számok közül a perjeltől jobbra álló számok segítségével meg tudod határozni a kapcsolatodat a másik emberrel, feltéve ha már kiszámoltad az ő életfeladatát is (Ez nem tilos abszolút, sőt).
Ebben az esetben felejtsd el a szórakoztató magazinok "Megmondjuk, hogy összeillesz-e a pasiddal/csajoddal" típusú bugyuta cikkeit, mert ez a mondjuk úgy, hogy jóslás azért jóval komolyabb, de annyira nem részletes, mint a könyv többi anyaga, inkább a lényeget igyekszik megragadni, vagyis azt, hogy miről is szól tulajdonképpen a ti kapcsolatotok, mi is a ti feladatotok együtt.
A lényeg, hogy itt egy-egy kulcsszóval írja le a kapcsolatok milyenségét, továbbá ezeknek a pozitív és negatív aspektusait tárja fel. Itt a kapcsolati számoknál ugyancsak ismerteti a hozzájuk rendelt megfelelő spirituális törvényeket a megfelelő oldalszámmal együtt. Azt még fontos tudni, hogy nemcsak a szerelmi kapcsolataidat vizsgálhatod meg ezzel a módszerrel - bár le merném fogadni, hogy ez érdekel leginkább -, hanem mindenféle emberi kapcsolatodat, aki fontos szerepet játszik az életedben, tehát szülők, testvérek, család, barátok, gyerekek, munkatársak, stb.
Az utolsó rész amúgy felhasználja a számmisztika 9 éves ciklusairól szóló tanításait is, azaz ennek a fejezetnek a segítségével meg tudod határozni a személyes évednek a számát, amely megmutatja, hogy milyen lehetőségeket tartogat neked az adott év. 
Mindezzel a módszerrel nemcsak a jelen, vagy az elkövetkező éveket vizsgálhatod meg, hanem az elmúlt éveidet is, amellyel gyakorlatilag életed minden eseménye feltérképezhető a számok rezgéseinek a segítségével.
Ehhez mindössze  a születésednek a hónapjára és a napjára lesz szükséged, na meg a feltérképezni kívánt évre. Ha ez megvan akkor add össze ugyanúgy a számokat, mint egy normál számítás esetében, egészen addig, amíg egyjegyű összeget nem kapsz! Ez esz majd a személyes éved száma. A szerző csak röviden mutatja be ezeket a számokat, de maga a fejezet sem hosszú, de valójában nem is ez a könyvnek a lényege.
A lényege a könyvnek az, hogy egy komlett életfeladat-rendszert tartalmaz, amely jóval teljesebb és mélyrehatolóbb, mint a hagyományos számmisztika, amely nem ad gyakorlati tanácsokat, csak jellemzi a személyiségedet, de ettől még nem vagy kinn a vízből. Millman módszere viszont segíthet ebben, főleg ha tényleg elkezded csinálni a gyakorlatokat.  A könyv nyelvezete annyira közérthető, hogy akkor is haszonnal tudod forgatni, ha még kezdő vagy az ezotéria/spiritualitás terén, és más hasonló témájú könyvet még nem olvastál. 

Kapcsolódó olvasnivalók:

Dan Millman: Szókratész utazásai - a Békés Harcos útjának előzményregénye

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése