Google keresés

Egyéni keresés
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keleti tanok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keleti tanok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 28., hétfő

Michael Gienger-Wolfgang Maier: A szervóra és a kristályok

Ez a könyv igazi kuriózum, ugyanis az ősi kínai gyógyászatot egyesíti a nyugati alternatív terápiákkal, jobban mondva a kristálygyógyászattal. Mindez nem volt könnyű, mert a szerzőpárosnak sok évi kutatómunkájába került, főleg Wolfgang Maiernek, de azért Gienger is hozzátette a magáét.
Ha már ismered a távol-keleti alternatív gyógyászat alapjait, akkor a könyv egy része már nem lesz újdonság neked, legfeljebb a szerzők más kifejezéseket használnak benne, mint amit már esetleg megszoktál.
Csak egy példa: a testben az energia különböző vezetékeken keresztül áramlik, amelyeket a kínaiak meridiánoknak neveznek, ebben a könyvben viszont funkcióköröknek, de attól még ugyanarról a dologról van szó.
Ha esetleg nem ismered egyáltalán az ősi kínai gyógyászatot, akkor a szerzők röviden elmagyarázzák az alapfogalmakat, vagyis az öt elemet, illetve a jin-jang jelentését, tehát nem maradsz tájékoztatás nélkül. Mindez persze csak bevezető jellegű, tehát ha elmélyednél a témában, akkor érdemes több könyvet is elolvasnod. 
A szervóra fogalma így első hallásra talán bonyolultnak tűnhet, pedig nagyon egyszerű dologról van szó. Minden meridiánnak van egy csúcsidőszaka, amikor a legjobban működik, de ez mindegyik vezetéknél értelemszerűen más és más. Ebből a bejegyzésből kiderül, hogy melyik meridián hány órakor teljesít a legjobban, tehát mikor érdemes nekik energiát adni.
Mindez úgy kapcsolódik a kristályokhoz, hogy ezek szintén energiahordozó eszközök, tehát képesek a szervezetnek energiát átadni saját magukon keresztül. Ebből következik tehát, hogy a kristályok tökéletesen alkalmasak a meridiánok működési zavarainak a kezelésére. Most már csak az nem mindegy, hogy melyik kristályt választod erre a feladatra, de ebben a szerzők segítenek.
A könyvben megtalálod az összes meridiánt, illetve azok szellemi-fizikai jelentéseit, na meg a hozzájuk tartozó kristályokat is. Egy-egy meridiánhoz több fogalom is társul, úgyhogy mindegyikhez más-más kövek rendelődnek, továbbá több kő közül is választhatsz, attól függően, hogy mi a panaszod. Mindegyik kő fotóval szerepel a kötetben, hogy fel tudd őket ismerni. 
A könyv végén jó tanácsokat találsz a kövek kiválasztásához, használatához, illetve tisztításához, de a szerzők azt is elmagyarázzák, hogy mit jelent az egyes meridiánok túl-és alulműködése. Mindez azért fontos, mert egyáltalán nem mindegy, mi okozza az energiaáramlás zavarát, ugyanis mindkettőt másképpen kell kezelni. A könyv ehhez ad segítséget, de ne feledd, hogy a komolyabb és tartós betegségekkel orvoshoz kell fordulni, és az ő utasításai lesznek az irányadók. A kristálygyógyászat csak kiegészítő kezelés lehet.

2013. február 12., kedd

Dan Millman: Szókratész utazásai - a Békés Harcos útjának előzményregénye

A Békés Harcos útja című könyvben egy különös öregember tanította Dant különböző bölcsességekre, akit a fiú "Szókratésznek" nevezett el, mert hirtelen ez jutott eszébe. Amikor erről a könyvről írtam itt a blogon, akkor említettem, hogy ez az öreg bizonyára valami testet öltött szellem lehet.
Nos, hát tévedtem, de ez időnként mindenkivel előfordul. Onnét tudom ezt, hogy Millman ebben a könyvben elmeséli Szókratész történetét, aki ugyanúgy földi ember, mint mi, csak éppen jóval több bölcsességgel rendelkezik. A könyvből aztán kiderül, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, és milyen hatások formálták olyanná, amilyen lett.
Szerintem ez sokkal jobb könyv, mint a Békés Harcos, vagy az Elveszett évek azért, mert ez a mű gyakorlatilag egy izgalmas fordulatokkal teli regény, amelyben még az utolsó lapokon is komoly meglepetés várja az olvasót.
A Szókratész utazásainak az elolvasásához nem kell ismerni a Békés Harcosnak a cselekményét, tehát önállóan is olvasható kötetről van szó.

A könyv cselekménye ezúttal nem Amerikában, de nem is valamilyen távol-keleti országban játszódik, hanem Oroszországban a XIX.század végétől kezdve a XX. század elejéig körülbelül.
Szókratész neve eredetileg Szergej Ivanov, aki sajnos nem ismerhette meg a családját, ugyanis aznap, amikor megszületett, meghalt a bátyja is, és az édesanyja is. Az édesapja nem tudja vállalni a nevelését, ezért a csecsemő az anyai nagyszüleihez kerül. A fiú szülei két különböző világból érkeztek: míg az apa kozák, addig az anya zsidó származású volt, ami a későbbiekben még problémákat fog neki okozni. Maga a fiú nagyszülei sem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, ezért kitagadták a lányukat. Amúgy ez egy jellegzetesen zsidó szokás egyébként, mert ezek az emberek csak a saját köreikből házasodhatnak, más vallásúakkal nem. Ámde a szerelem sokszor felülírta már ezt a szokást.
A fiút 3 éves korában viszik el a nagyszüleitől a katonák, hogy az apai nagybátyja katonai iskolájában tanuljon az édesapja kívánsága szerint. Innentől kezdve Szergej nem lát mást csak falakat, és szigorú, bebetonozott szabályokat. A nagybátyjával sem ápolnak rokoni viszonyt, mert a férfi ugyanolyan ridegen kezeli őt is, mint a többi növendéket.
 Szergej nem ismeri a családot és nem tudja, mi a szeretet, éppen ezért nagyon meglepődik, amikor 8 évesen újra találkozhat a nagyapjával: azzal az emberrel, aki őt 3 éves koráig nevelte. Igaz, nem sok időt tölthetnek el együtt, de a fiú végre kap egy kis emberi melegséget.
15 éves, amikor megtudja, hogy azon a környéken, ahol ő is él, hamarosan zsidóüldözést indítanak, ezért elszökik az iskolából.

Na most Oroszországról tudni kell, hogy ott gyakorlatilag majdnem mindig diktatúra volt, egészen a közelmúltig. Az most teljesen mindegy, hogy az ország élén álló vezetőt cár atyuskának, Leninnek, Sztálinnak, vagy Brezsnyevnek hívták, a lényeg az, hogy mindegyik vezetőnek megvolt a maga kultusza: őket egyszerűen imádni kellett, mert aki nem tette, azt nagyon komolyan megbüntették, sokszor még az életét is elvették. Miután ez az európai ország van a legközelebb Ázsiához, ezért ott érződött leginkább az Ázsiára jellemző despota uralmi rendszer.
Az orosz történelem egyik legfájóbb pontja a zsidók üldözése, amely a középkorban kezdődött el, a többi európai országhoz hasonlóan. Az, hogy miért bántották ezeket az embereket, túl egyszerű lenne vallási okokra fogni, vagy arra, hogy a zsidóknak jó orra volt mindig is a pénzhez.
Egyszerűen arról van szó, hogy valakit utálni kellett azért, hogy legyen kit hibáztatni a társadalmi problémákért. A pszichológia bűnbakképzésnek hívja ezt a folyamatot, és gyakorlatilag mindenfajta társadalomban jelen van fejlettségi foktól függetlenül.

Az előbb említettem, hogy Szergej is zsidó fele részben, ami már éppen elég volt arra, hogy levadásszák a cár katonái. Különösen azután, hogy egy bombamerényletben meghal II. Sándor cár, ami ismét remek alkalom arra, hogy üldözzék a zsidókat. Azt, hogy tényleg zsidó volt-e a tettes, nem tudjuk meg, viszont III. Sándor, a következő uralkodó parancsára még keményebben lépnek fel ellenük.
Ekkoriban a zsidók már egy számukra elkerített részen élnek - szóval nem Hitler találta fel a gettókat -, amelyet bármikor felgyújthatnak a katonák. Érdekes, hogy az orosz zsidóüldözés módszere mennyire egyszerű volt, pedig a világtörténelem legszörnyűbb kínzásait éppen pont az oroszok találták ki. Mindenesetre a katonák nem filozofáltak sokat: ha találtak egy zsidó házat, vagy falut, akkor felgyújtották a benne élőkkel együtt. Az nem számított, hogy asszonyok és gyerekek is voltak ott, aki zsidó volt, annak pusztulnia kellett. Ezt a módszert nevezték pogromnak.

Szergej pont ezt szerette volna elkerülni, ezért megszökött az iskolából, amivel csak az volt a gond, hogy az egyik társa észreveszi őt, ezért meg kell ölnie. Innentől kezdve jópár évig nem mer a civilizációban mutatkozni, tehát remeteként él az erdőben, miközben vándorol Szentpétervárról délnek Grúziába, illetve majd később vissza Szentpétervárra. Életben maradását kizárólag annak köszönheti, hogy az iskolában megtanították őket arra is, hogyan maradjanak életben a természetben.
Amiért mégiscsak visszatér a városba, az egy kincsesláda, amelyet a nagyapja hagy rá, és amit a város környékén ásott el igen gondosan. Mindez a motívum erőteljesen emlékeztet az Elveszett évek című könyv cselekményére. Amúgy a Szókratész utazásai főleg Cormac McCarthy világára emlékeztet, gondolok itt főleg Az út című regényére, de a Nem vénnek való vidék is hasonló ehhez a könyvhöz. A hasonlóságot én a vándormotívumra értem elsősorban, illetve arra, hogy ezek a regények jórészt kinn a vadonban játszódnak, ahol a főhős célja elsősorban az, hogy túlélje a mindennapokat.
Mondjuk McCarthy művei azonkívül, hogy Amerikában játszódnak, jóval borultabbak, ezzel szemben Millman kifejezetten optimista, aki szerint az ember felülemelkedhet bármilyen tragédián, mert megvan hozzá a képessége. 

Márpedig Szergejt igen komoly tragédia éri, ugyanis a szeme láttára mészárolják le a mindenórás terhes feleségét. Nemcsak azért történt ez, mert zsidók voltak mindketten, hanem személyes bosszúból: a tettes ugyanis Szergej volt iskolatársa, akit annak idején menekülése közben ölt meg, de a férfi túlélte a kalandot.
A katonák Szergejt is meg akarják ölni, de a vezérük parancsára mégis életben hagyják, ugyanis szerinte ez sokkal nagyobb büntetés lesz neki, mert majd szépen lassan megzakkan ettől.
Ámde ez pontosan fordítva következik be: Szergejben ugyanis erős túlélő ösztön működik, és napról napra erősebb lesz. Célja immáron az, hogy megtalálja az ellenségét, és most már végleg elintézze. Ennek érdekében hajlandó felkeresni a harcművészetekben leginkább jártas mestereket, így elkezdődik a második utazása is, amelynek keretében ismét átszeli Oroszországot észak-déli irányban.
A könyv elsősorban ezekről az utakról szól, amelyeken a férfi jórészt egyedül van, tehát különösebb párbeszédek nincsenek. Még amikor megtalálja a legjobb mestert, akkor is keveset beszélnek egymással (legalábbis a könyvben nincs sok párbeszéd, ellentétben a Békés Harcossal), de amit a mester mond, az nagyot üt, tehát érdemes mindenkinek megfogadni.
A könyvből egy rész szinte teljesen kimarad (amikor a tanítója egy mesterkonferenciára küldi Szergejt), ezt csak visszautalásokon keresztül tudjuk meg, hogy ott mi történt. Végül is Szergejnek a mestere hatására sikerül feldolgoznia az őt ért csapást, és megbocsátania ellenségének, tehát ez a könyv egy belső utazásról is szól, amit nagyon sok embernek kellene még végigcsinálnia, beleértve jómagamat is.

Nekem személy szerint jóval szimpatikusabb a nyugodt Szergej figurája, mint a forrófejű Dané, de ez az én ízlésem, attól még a többiek máshogy gondolhatják.
Millman úgy mutatja be Oroszországot a műben, mintha ő maga is ott nőtt volna fel. Ez mondjuk nem igaz, de az ősei oroszok voltak neki is, ráadásul amikor a mestere Szókratész elküldi őt egy világkörüli útra, akkor természetesen felkeresi az orosz vidéket is, illetve alaposan utánajárt a történelmi adatoknak is, ezért tud ilyen hiteles beszámolót adni az országról.
Mindenesetre akiket érdekelnek a távol-keleti tanok úgy általában, vagy szeretik a vándormotívumos könyveket, azoknak érdemes elolvasni, de azok is szerezzék be a könyvet, akiknek tetszettek a Békés Harcos, illetve az Elveszett évek című könyvek a szerzőtől.

2013. február 4., hétfő

Barefoot Doctor (Stephen Russell): A mezítlábas doktor tanácsai

Ebben a könyvben egyszerű taoista bölcsességeket olvashatsz, amelyek segítenek neked másképpen látni a világot. Mindezt úgy, hogy nem kell hosszú éveket eltöltened a több ezer éves kínai filozófia tanulmányozásával.
A könyvből kiderül, hogy a szerzőnek önálló rovata van egy népszerű angol magazinban, amelynek az írásai ebben a könyvben jelentek meg. Mindez azért nagyon jó, mert így sokkal több helyre eljuthatnak ezek az egyszerű taoista bölcsességek, például hazánkba is.
A szerző nem csak elméleti tudást kínál, hanem gyakorlati ismereteket is közül, például meditációs technikákat, illetve olyan gyakorlatokat, amelyek segítenek felélénkíteni a meridiánok energiáját.
Az ősi távol-keleti tanítások ugyanis azt tartják, hogy az energia meghatározott pályákon kering az emberi szervezetben, és ha ezeken a pályákon elakadás jelenik meg, akkor alakulnak ki a betegségek.
A gyógyuláshoz mindössze annyi szükséges, hogy eltüntessék ezeket az elakadásokat különböző technikákkal. Ilyen például az akupunktúra, a taj csi, vagy csi kung is, de a különböző masszázstechnikák is kiválóak.
A szerző mindegyik technikát magas fokon műveli (sőt képzett harcművész is), de ebből a könyvből nem fogod ezeket megtanulni, viszont a mű kiváló arra, hogy felkeltse a távol-keleti tanok iránt az érdeklődést.
A könyv több nagy témával is foglalkozik, például a kreativitás növelése, az elme ereje és a megerősítések, a szerelem és a szex, az általános testi erőnlét növelése, az immunrendszer erősítése, a stressz elengedése, alkalmazkodás a közvetlen környezethez és a Földhöz, illetve évszakonkénti meditációs teendők.
Mindegyik nagy témán belül vannak rövidebb altémák, úgyhogy a könyv remekül áttekinthető, nem válik unalmassá, már csak azért sem, mert a szerzőnek kifejezetten szórakoztató, lendületes stílusa van.
Számomra eddig ez volt a legjobb ezoterikus témájú könyv, amit olvastam, márpedig én elég sokfélét olvastam ebben a témában.
A szerzőről azt kell tudni, hogy 11 éves kora óta foglalkozik távol-keleti tanokkal. Először önvédelmi sportokkal kezdte, később lett belőle gyógyító. Ért a különböző masszázsfajtákhoz, a taj csihez, és a csi kunghoz is, ugyanakkor képzett hangterapeuta és zenész is, szóval olyan sokoldalú, hogy az már szinte gömb. :)

2012. augusztus 13., hétfő

Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy indiai kamaszfiú, aki teljesen átlag életet élt, azaz iskolába járt és tanult szorgalmasan mindennap, szóval semmi különös nem történt vele. Aznap reggel is éppen az iskolába igyekezett, amikor találkozott egy hosszú, fehér szakállú, idős emberrel, aki egyszerűen megszólította őt azzal, hogy már régóta vár rá. A fiú persze zavarba jön és azt mondja, hogy iskolába kell mennie, de a szíve mélyén érzi, hogy mindez csak kifogás, és a valódi tanítást nem a tanáraitól kapja az iskolában, hanem ettől az idős embertől.
Na most azt tudni kell, hogy a Távol-Keleten, illetve a természeti népek körében az idős embereket mérhetetlenül tisztelik, azért mert rengeteg élettapasztalat áll a hátuk mögött, amit majd a fiataloknak adnak át.
Ezzel szemben Európában meg Amerikában a XX. század második felétől kezdve a fiatalságot erőltetik, úgyhogy virágzik a plasztikai sebészet és a kozmetikai ipar, de aztán úgyis a természet győz. :))) (Mondjuk én nem ítélem el a plasztikai sebészet ilyen célokra történő használatát sem, aki teheti, az éljen vele, csak legyen tisztában a mellékhatásokkal). Talán ez még nem is lenne akkora baj, viszont az idős embereket egyszerűen feleslegesnek tartják, illetve lenézik, vén hülyének gondolják, mert már nem tudnak dolgozni, nem termelnek, úgyhogy akár meg is halhatnak.

A könyv idős ember szereplője azonban nem tartozik a vén hülyék közé, sőt ellenkezőleg! Szellemi frissességét bármelyik fiatal megirigyelhetné, egyedül a teste az, ami idős, de azért nem elhasznált.
Baba (ez az idős tanítómester neve) mindössze négy kérdés megválaszolásával (van-e lélek, hogyan válhatnak valóra a kívánságaink, mi az Univerzumban működő legfőbb erő és megváltoztathatjuk-e a világot) ismerteti meg a fiúval a spirituális tanokat, ami így felszínesen egyszerűnek hangzik, de egy kicsit jobban belemélyedve az olvasásba azért láthatjuk , hogy ez nem így van.
Ez a módszer egyébként nagyon hasonlít Byron Katie Négy kérdés cím könyvéhez, amelyben szintén négy kérdésre kell válaszolni, de Katie könyvének az a célja, hogy jobban megismerd önmagad és a másik embert, míg Chopra könyve a világ működésének a törvényszerűségeit mutatja be, amelynek te is a része vagy.
Ha azt kérdeznéd, hogy melyik a fontosabb: a világ törvényszerűségeinek a megismerése, vagy az önismeret, azt mondanám, hogy mindkettő egyformán fontos, mert az Univerzum nem ismer rangsorolást, hiszen a világban egység uralkodik. Egyedül a Földön van szétválasztottság, amit az emberek teljesen természetesnek tartanak, pedig nem az, pusztán egy illúzió. Lényegében az ősi távol-keleti tanok és a Titok is ugyanerről beszél, legfeljebb másképpen.

A Mesteri útmutatást azoknak ajánlom a figyelmébe, akiket érdekelnek a távol-keleti tanok, csak éppen nincs idejük sokat olvasni, és át akarják  látni a lényeget, ugyanis ez a könyv a fentebb már említett négy kérdés segítségével lényegében ezeknek a tanoknak az alapjait mutatja be. Később aztán persze a különböző népek a saját kultúrájukhoz igazították az alapokat, de a gyökér attól még ugyanaz maradt.
A Mesteri útmutatást ugyanakkor ajánlom a Titok, illetve a Vonzás Törvényévél kapcsolatos könyvek híveinek is, ugyanis rengeteget tanulhattok belőle arról, hogy miként teljesülnek a kívánságok, hogyan működik az Univerzum, illetve megváltoztathatjuk-e a világot.
Míg az amerikai származású könyvek sokszor hatásvadász nyelvezetűek, addig a Mesteri útmutatás nagyon szerényen és egyszerűen magyarázza meg a Vonzás Törvényének a működését, anélkül, hogy egyszer is megnevezné azt. Ráadásul a Mesteri útmutatás célja nem az, hogyan vonzzad be a különböző vagyontárgyakat, mint az amerikai szerzők esetében, hanem az, hogy vedd tudomásul azt, hogy az Univerzum mindent megad neked, amire valójában szükséged van abban a helyzetben, illetve azt, hogy a különböző kívánságaidnak mindig ára van, amelyeket minden esetben meg kell fizetned. Mindezeket a tanításokat különböző anekdotákkal is alátámasztja a könyv.

A négy nap anyaga különböző alfejezetekre oszlik, amelyeknek a végén, mindig van egy tanulság, ami összefoglalja az adott fejezet anyagát, illetve segít elmélyíteni az adott fejezet anyagát.
A könyv nemcsak elméleti anyagokat tartalmaz, hanem gyakorlati elemeket is, amelyeket főképpen a negyedik nap anyaga mutat meg. Az itt található lélekabc anyaga A-Z-ig különböző kifejezéseket tartalmaz, amelyeket tetszőlegesen kiválaszthatsz magadnak egy-egy napra, és elmeditálhatsz rajta, illetve végezd el az ezzel kapcsolatos feladatokat aznap, amiket ír a könyv, és ezzel növelheted a tudatosságodat.
Mindezek a feladatok egyáltalán nem nehezek, nem kell elképzelned semmit, sőt még meditatív állapotban sem kell lenned hozzájuk, csak egyszerűen éld az életet és figyelj. A lényeg ugyanis a nézőpontod megváltoztatásában rejlik, ezáltal a világ is megváltozik körülötted, de te szánt szándékkal nem tudsz megváltoztatni senkit és semmit, csak magadat.

Az utolsó fejezet anyaga erősen emlékeztet Osho és Melody Beattie meditációkat tartalmazó könyveire, csak éppen ők az év minden egyes napjára ajánlanak meditációkat, míg ez a könyv nem. Ráadásul a Mesteri útmutatás nyelvezete sokkal közérthetőbb és szerethetőbb, míg Osho sokszor elszállt és túlzottan magasröptű, Beattie stílusa pedig nekem személy szerint nem jön be.
Írásom végén úgy érzem, most már elárulhatom a titkot - bár gondolom úgyis tudod már -, hogy a könyvben szereplő 15 éves fiú maga Deepak Chopra, tehát ez egy igaz történet.
Mindez erősen emlékeztet Dan Millman Békés harcos című könyvére, amelyben a főhős szintén ugyanígy kapja meg a fontos tanításokat, ahogyan Chopra, ráadásul az is távol-keleti filozófiákkal foglalkozik, csak éppen Chopra könyve korábban jelent meg. Mindenesetre ha tetszett a Békés harcos című könyv, akkor bátran ajánlom a figyelmedbe a Mesteri útmutatást is, de ez fordítva is igaz.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Dan Millman: A békés harcos útja
Dan Millman: Az elveszett évek - a Békés Harcos útjának a folytatása
Byron Katie (Reid) : Négy kérdés - egy egyedülálló önvizsgálati módszer a problémák felderítésére
Dan Millman: Szókratész utazásai - a Béks Harcos előzményregénye

2010. szeptember 6., hétfő

Berend Róbert: Önfejlesztő meditációk - meditációs iskola ingyenesen letölthető alapmeditációval

A meditáció lényegében két egymással ellentétes folyamatot valósít meg egyszerre: miközben tested elazulva pihen, mintha lefekvéshez készülődnél, tudatod eközben ébren marad és figyel. 
A meditáció célja a gondolataid irányítása, uralom alatt tartása. Mindez meglehetősen nehéz folyamat, különösen az európai civilizációban felnőtt ember számára, mert ugye minket arra nevelnek kezdettől fogva, hogy állandóan csináljunk valamit, legyenek céljaink, legyünk sikeresek lehetőleg minél fiatalabb korban. Csak úgy cél nélkül létezni bűn ebben a teljesítményközpontú kultúrában. Manapság már a stressz, a versenyhelyzet fogalmát már az óvodások és a kisiskolások is egyre inkább megismerik, hiszen információk özöne zúdul rájuk nap mint nap. Később, felnőttkorban ez a helyzet csak rosszabb lesz. Végül pedig az emberi test úgy fog járni, mint a folyton csúcsra járatott motor: tönkremegy, kiég. Az ún. civilizációs betegségek, mint például a szívbetegségek, agyvérzés és a rák kialakulását is ez a folytonos pörgés, és csúcsra járatottság okozza.

A döntés a te kezedben van: átengeded-e magad a stressznek, vagy pedig távolságot tartasz tőle. Ha az utóbbi mellett döntöttél, akkor érdemes megismerkedned a meditációval, amely a leghatékonyabb stresszkezelő eszköz. Ha rendszeresen meditálsz, a világot is másként fogod látni, nyugodtabb és összeszedettebb leszel, és a problémák helyett megtanulod meglátni a megoldást. Ha szeretnél megtanulni meditálni, akkor fel kell kötnöd a gatyát, mert a témában hihetetlen mennyiségű tudásanyag jött létre több évezred alatt. Ez alatt az idő alatt a meditációra egész rendszerek épültek rá, például Indiában a jóga és a pránanadí, Kínában pedig a csikung, illetve a taoizmus, de a hinduizmus és a buddhizmus tanainak egy része is a meditáción alapszik. Berend Róbert csikungtanár könyve egyfajta útikalauz a teljesen kezdő meditálóknak, amely segít eligazodni a különböző meditációs segédeszközök között (mint például a mantrák,mandalák, mudrák), illetve bevezető jelleggel megismertet a keleti energiatan alapjaival. Ha már gyakorlott meditáló vagy, akkor a könyv elméleti anyaga segít átláthatóvá, rendszerezettebbé tenni a tudásodat.

A könyv két részre oszlik: az első rész az elméleti anyag, amely a korábban említett meditációs segédeszközöket, illetve a keleti energiatan alapjait is tartalmazza, illetve felvázolja röviden az emberi agy működésének pszichológiai alapjait, beszél a légzésről, illetve a testtartásról. Ez utóbbi kettő ugyanis elengedhetetlen a meditációhoz.
Miután egy helyre koncentrálni a gondolataidat igen nehéz folyamat, ezért szükség van bizonyos segédeszközökre, amelyek megkönnyítik mindezt. A könyvben Berend Róbert csak a mandalákat és a mudrákat mutatja be, de tulajdonképpen a jógának is valójában ez a funkciója és nem a testgyakorlás, ahogy azt mi nyugatiak gondolnánk. Ez a rész csak bevezető jelleggel mutatja be mindezeket a tanokat, ha tehát bővebben érdekel a téma, akkor mélyedj el a szakirodalomban, vagy keress rájuk itt az interneten. 
A mudrákat ujjak jógájának is szokták másképpen nevezni. A lényege az, hogy a kezek bizonyos ujjainak összeillesztése összeköti a test különböző részein futó energiavezetékeinek pontjait, amelynek gyógyító hatása van a testre. Ha a mudrákról szeretnél többet megtudni, akkor javaslom, hogy olvasd el Gertrud Hirschi kétkötetesét Mudrák I. és II. címmel.
A mudrákról szóló rész egyben átvezetés is a keleti energiatan alapjaiba, amely szerint az emberi testet a különböző vezetékeken áramló energia működteti, a betegségeket pedig energetikai akadályok okozzák.
A könyvben a keleti energiatan alapjait bemutató fejezet kissé becsapós, ugyanis csak a kínai gyógyászat alapjait ismerteti meg az olvasóval. Mindez nem véletlen: a szerző ugyanis a kínai eredetű csikungot oktatja, amelynek a gyakorlása növeli a szervezet életerejét és feloldja az energetikai blokádokat. Többféle csikung irányzat is létezik, Berend Róbert az ún. Mingtang csikungot oktatja a saját iskolájában, amely taoista alapokon nyugszik. A taoizmus, illetve az ősi kínai filozófia egyik alapvető része az öt elem körforgásának tana, elsősorban ezt mutatja be az elméleti rész utolsó fejezete.

A szerző ezután sem hagy magadra: a könyv második részében 29 meditációt találsz, amelyek közül kettőt a könyvhöz mellékelt CD-n is meghallgathatsz. A gyakorlati rész Berend Róbert saját iskolájának, a Mingtang Meditációs Iskolának a tananyaga. A szerző részletesen ellát instrukciókkal ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudj meditálni. Valójában a 29 gyakorlat egy része pusztán előkészület, amely által megtanulsz lazítani, megismered a meditációs légzéstechnikát, illetve a két agyféltekédet is össze tudod hangolni. Ez utóbbi azért jelentős, mert a test és a tudat összehangolásával fel tudod venni a kapcsolatot saját magaddal, a belső középpontoddal.
Ha szeretnéd letölteni az alapmeditációt teljesen ingyen, akkor kattints ide . Ennek a hanganyagnak a segítségével be tudod gyakorolni a meditációs tartást és légzést, majd ha ez már jól megy, akkor áttérhetsz az irányított meditációk gyakorlására.
A gyakorlatok egy része (öt évszak meditáció, illetve az öt elem erősítésére szolgáló meditációk) erőteljesen kötődik a természethez, amely a távol-keleti kultúrában kulcsszerepet tölt be kezdettől fogva. Az ott élő emberek ugyanis rájöttek, hogy ők is természet részei, erejét nem győzhetik le, ezért inkább együttműködtek vele.
A mostani modern civilizációban élő ember meglehetősen távol került a természettől, ráadásul mindenféle bonyolult szabályokkal bástyázza körbe az életét, amelyek inkább akadályozzák, mintsem segítik az önismeretet, és ezzel együtt a fejlődést.

A kötetben szereplő meditációk célja az, hogy végre szembenézz magaddal és megtudd, ki is vagy valójában. Különösen az öt évszak meditáció alkalmas erre, ahol a szerző által feltett évszakokhoz kapcsolódó kérdések segítségével feltérképezheted a gátjaidat. Ha már tisztában vagy ezekkel, akkor el is tudod őket engedni, hiszen már nem szolgálnak téged.
Az öt évszak meditáció egy komplex feladatsor, amely egy éves ciklust képvisel, és a télmeditációval kezdődik. Az öt évszak meditáció ingyenesen letölthető Berend Róbert honlapjáról, de csak mindig az aktuális évszakhoz kapcsolódó meditáció érhető el. Kattints ide az öt évszak meditáció letöltéséhez  
Fontos tudni, hogy ezek a meditációk kizárólag azok számára érhetők el, akik olvasták a könyvet, és megadják a letöltésnél a benne található jelszót.

A távol-keleti emberek elsősorban a betegségek megelőzésére és a test egészségesen tartására törekedtek. Ez az alapja az ún. holisztikus szemléletnek, amely azt állítja, hogy az ember teste, szelleme és érzelmei egymástól szét nem választható, egységes. A betegség kialakulása esetén nemcsak a beteg szervet kezeli, hanem az egész embert gyógyítja. Ennek szellemében készültek el az öt elemet erősítő meditációk, amelyek a szervezeted különböző meridiánjainak energiaáramlását segítik és elsősorban a betegségek megelőzését szolgálják. Miután ezeknél a meditációknál energiát kell áramoltatnod a meridiánjaidon, a szerző útjelzőket is készített, amelyeket a kötet függelékében találsz meg. Jómagam többféle energiagyógyászattal és reflexológiával foglalkozó könyvet olvastam, illetve többféle energetikai térképet láttam, de eddig az itt látható ábrák voltak a legkönnyebben értelmezhetőek. Mindegyik meridiánt külön ábrán láthatod úgy, hogy a vezetékek az egész testen ábrázolódnak.

A könyv utolsó fejezete ún. célmeditációkat tartalmaz, amelyeket egy - egy bizonyos cél elérése érdekében végeznek. Ide tartoznak az irányított meditációk, amikor a gyakorlatokat a megadott instrukciók alapján kell végezned. Az elérendő cél igazából lehet bármi: például elképzelheted a jövődet, vagy felveheted a kapcsolatod valamelyik testrészeddel például. A könyvben találsz is egy olyan gyakorlatot, amelynek a segítségével betekinthetsz a jövődbe, egyben formálhatod is azt.
A többi célmeditáció, inkább az érzelmek, illetve a stressz kezelésére irányul. A könyvet a szerző utószava zárja, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a meditációk gyakorlásánál csak lassan siessünk.
A könyv végén megtalálhatod az összes meditáció listáját egy helyen, továbbá a kapcsolódó szakirodalmat, ez utóbbi felsorolja Berend Róbert csikunggal kapcsolatos munkáit is.

Kapcsolódó anyagok:

Online hallgatható legálisan 4 darab Balogh Béla meditáció ingyen
Ingyen letölthető meditáció Veres Krisztától ajándékba
INgyen belehallgathatsz Parádi József pszichiáter ho'oponopono meditációs CD-jébe!
Hallgass bele ingyen Marosfalvi Imre Enrico Ho'oponopono című CD-jébe!
Hangterápiás gyógyítás tibeti hangtálakkal
Müller Péter: Benső mosoly I-II. gondolatok önismeretről és meditációról
Barefoot Doctor (Stephen Russell): A mezítlábas doktor tanácsai
Osho: Szerelem, szabadság, egyedüllét
Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak
Osho: Szexügyek - a szextől a magasabb rendű tudatosságig
Eckhart Tolle: A Most hatalma - egy módszer a szorongás és a fájdalomtest feloldására
Dr. Berend Róbert: Önfejlesztés csikunggal - Ezüst 12 mozgásos és meditációs gyakorlatsor
Lélekpillangó - ingyenes spirituáluis mesék naponta a boldogságért!
Videó: Munkahelybevonzó ima 5-ről a 6-rásoknak, meg mindenkinek!
Videó: Müller Péter idézetek meditációs zenével
Videó: Bagdi Bella: Életfeladat felismerésése és beteljesítése
Videó: Bagdi Bella: Hoponoponó dal
Videó: Kövi Szabolcs: Csendes víz - háttérben a horvátországi Plitvicei-tavakkal