Google keresés

Egyéni keresés

2011. november 7., hétfő

Gertrud Hirschi: Mudrák I-II. gyógyító ujjtartások az egészségért és a testi-lelki-szellemi harmóniáért

Korábban a Berend Róbert-féle Önfejlesztő meditációk című könyv ismertetésénél már beszéltem pár szóval a mudrákról, most végre részletesebben is bemutathatom őket. A könyv egy összefoglaló a meditáció fajtáiról, jelentőségéről, illetve a meditációt előkészítő segédeszközökről. Utóbbiak közé tartoznak a mudrák is, amelyeknek a magyar nyelvű szakirodalma meglehetősen korlátozott:  mindössze Kim Da Silva és Gertrud Hirschi svájci jógaoktató könyve mutatja be őket magyar nyelven.
A mudra szanszkrit eredetű szó, pecsétet jelent, amely egyaránt vonatkozik szem-, test-és ujjtartásokra, de a könyv csak a legutóbbiakkal foglalkozik.
Ezek a különböző gyakorlatok képesek befolyásolni a test energiarendszerét és ezzel a tudatalattit, tehát a gyakorlásukkal a meditáció hatékonysága megnövelhető.
Azt nem tudjuk, hogy pontosan honnét származnak a mudragyakorlatok, de a hatásmechanizmusuk a távol-keleti energiarendszer működési elvein alapszik.
Érthetőbben fogalmazva: a távol-keleti emberek több ezer éve rájöttek arra, hogy az Univerzumban minden energiából áll, tehát az ember is. Az emberi szervezetben meghatározott pályákon és irányban halad ez az éltető energia. Ezeket a pályákat, vagy vezetékeket a kínai orvoslás meridiánoknak, míg az indiai orvoslás nádiknak nevezi, de a működési elvük hasonló: ha valamilyen akadály kerül az energiaáramlás útjába, akkor azon a vezetéken, amelyen megjelent a blokád, energiahiány alakul ki, és lényegében ez a blokád okozza a szervezet megbetegedését. Eközben a blokkolt szerv, továbbra is kap energiát, de már csak kerülő úton, ami viszont az érintett vezetékeken energiatöbbletet fog okozni.
A távol-keleti orvoslás többféle módszer is alkalmaz az egyensúly visszaállítására, pl. akupresszúra, reflexológia, csikung-és jógagyakorlatok, illetve a mudrák.
A mudráknak az az óriási előnye, hogy feltűnésmentesen gyakorolhatók, továbbá a gyakorlatokat ágyhoz kötött betegek is végezhetik.
Működési elvük nagyon egyszerű: az előbb említett vezetékek egy része ugyanis a kéz ujjaiban végződik, tehát ha összeteszed két, vagy három ujjadat, akkor megnöveled ezekben a vezetékekben az energiát, amely hat az egész testre. Ezzel a módszerrel azoknak a vezetékeknek az energiájára is tudsz hatni, amelyek nem a kéz ujjaiban végződnek, mert mindegyik energiapálya összefügg a többivel, éppen úgy, mint az agyműködés, illetve az idegrendszer.
A könyvekből kiderül, hogy melyik ujj melyik meridiánt képviseli, továbbá azt is elárulja a szerző, hogy melyik ujj melyik csakrának felel meg. Mindkét könyvben találsz egy komplett kézreflexológiai térképet is a különböző zónákkal,tehát a könyv a keleti orvoslás alapjaiba is bevezet.(A második kötetben található térképből szerintem könnyebb tájékozódni).
Annak ellenére, hogy ez egy kétkötetes mű, a könyveket nem összekötözve együtt árulják, hanem külön-külön, azért mert a tartalmuk nem függ szorosan össze egymással. A szerző ugyanis mind a két kötetben közérthetően elmagyarázza a mudrák, illetve a vele összefüggésben levő távol-keleti orvoslás lényegét.
A két kötet nagyon egyszerű tematika alapján készült el: míg az első kötetben elsősorban a test betegségeit enyhítő mudrák kaptak helyet, addig a második kötetben a betegségek hátterében álló lelki problémákat enyhítő mudrák szerepelnek. Utóbbi kötetben olyan kéztartások is vannak, amelyeket bizonyos szervekhez rendeltek (pl. gyomor, máj, bélrendszer, húgyhólyag, vese), de ezek is az adott szerv megbetegedésének a hátterében álló lelki problémákat oldják.
Például a vékonybél betegségei mögött túlzott maximalizmus és perfekcionizmus állhat, a gyomorproblémák azt jelentik, hogy az illető nem jutott túl valamilyen problémán, folyton ezen rágódik, nem tudja megemészteni, a májproblémák pedig kedélybetegséget, haragot, a kreativitás blokádjait jelzik. (Nem véletlen, hogy az angolok a májat liver-nek, azaz élőnek nevezik, hiszen ez a szerv gyakorlatilag az életet jelenti, miután méregteleníti a testet.) Bizonyos mudrák a csakrák energiáját töltik fel.
A mudragyakorlatokat különböző meditációs gyakorlatok és megerősítések egészítik ki, de a szerző különböző gyógynövényeket is javasol a különböző betegségek orvoslására. Mindezeket a javaslatokat az összes mudra leírásánál megtalálod mindkét kötetben. Elvégzésük természetesen nem kötelező, mindössze kiegészítik és megnövelik az adott mudra hatását.
Az első kötet végén a Hatha-jóga mudráit is megtalálhatod (ez a jógagyakorlatok legnépszerűbb ága, amelyet itt Nyugaton a leginkább használnak), míg a második kötet néhány fajta légzőgyakorlatot ajánl a stressz elengedéséhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése