Google keresés

Egyéni keresés

2012. május 14., hétfő

Horváth Andrea: Őrangyalok pedig vannak

A szerző elsősorban asztrológusként tevékenykedik, de ugyanakkor jóslással is foglalkozik, továbbá érzékeli a szellemeket, angyalokat és egyéb túlvilági lényeket is, tehát médium is egyben.
Ezzel a könyvvel elsősorban az okkult világ kerül előtérbe, vagyis az angyalok, illetve a velük kapcsolatos élmények, továbbá tanácsok az angyalokkal történő kapcsolatfelvételhez. Manapság ugyanis egyre többen hisznek bennük, csak éppen nem tudják hogyan és mit mondjanak nekik, illetve nem ismerik fel, mikor segítenek az angyalok.
Mielőtt olvasni kezdesz, elmondanám, hogy ez a könyv eléggé különbözik a többi angyalos könyvtől, ugyanis csak a mű második fele tartalmaz gyakorlati tanácsokat az angyalkommunikációhoz. A mű első fele inkább dokumentum, amely részben a szerző, részben pedig más emberek személyes élményeit tartalmazza az angyalokkal kapcsolatban, amit azért fontos elolvasnod, hogy megértsd, hogyan is kommunikál a szellemvilág.
Érdemes egy csomag papírzsebkendőt is bekészítened olvasás előtt, mert ezek a történetek olyan felemelőek, hogy könnyen elsírhatod magad az örömtől.

A szerző ugyanakkor elmeséli azt is, hogyan találtak egymásra a szerelmével, ami azért is érdekes, mert az írónő meglehetősen visszavonultan él egy Velencei-tó melletti kis faluban, fen a hegyen. Érdekes módon azonban a szomszéd házba egy egyedülálló férfi költözött be a kislányával, és innentől kezdve a többi már történelem.
Kifejezetten szimpatikus nekem az, hogy a szerző nagy állatbarát, aki éveken át a kutyájával osztotta meg a magányát, egészen addig, amíg a kis állat meg nem halt.
A könyvből kiderül, hogy az állatok jóval többet tudnak annál, mint amit az emberek hisznek: például ők jóval intenzív kapcsolatban vannak a szellemvilággal, ezért képesek megérezni a jövőt, illetve azt is megérzik ha a gazdájuk rossz hangulatban van, illetve fáj valamije, továbbá olyan komoly betegségeket is képesek idejekorán észlelni, mint például a rák. Lehet, hogy ez egyeseknek hihetetlenül hangzik, de ettől még így van.
Éppen ezért kell mélységesen megbüntetni azokat akik bántalmazzák, netán sorsukra hagyják az állatokat, mert ők nem csupán egy élőlényt bántanak, hanem magát a szellemvilágot, vagy éppen az Univerzumot, kinek hogy tetszik. Bár ezek az emberek előbb-utóbb visszakapják az élettől azt, amit elkövettek, hiszen a karma törvénye is kimondja ezt.

Még a könyv első részében szó esik arról is, hogy van-e kapcsolat az angyalok és az asztrológia között, továbbá az írónő azt is állítja, hogy az év napjait összesen 72 arkangyal tartja, vagyis egy-egy arkangyalhoz 4 nap tartozik összesen. Az adott napokon született emberek éppen ezért hasonlóak lesznek a hozzájuk tartozó angyalokhoz.
A szerző a könyvben be is mutatja az év összes napjához tartozó arkangyalt, egy egy rövidebb elemzéssel, amit a kabbalista hagyomány alapján vett át.

A könyv második része tulajdonképpen egy enciklopédia a különböző jóslási módszerekről, mint például a tarot, a magyar és a francia kártya, az angyalkártyák, a ji king, az inga, a rúnák, az álmok és a médiumi írás, de ismerteti a különböző angyalmágiákat is, mint pl. írásos mágiák, tűzmágiák, angyali védelem kérése, karmaoldás, elengedés mágiák, fotóvarázslat.
Miután ez a rész enciklopédiajellegű, ezért valószínűleg nem innét fogod megtanulni a kapcsolatfelvételt a szellemvilággal, illetve a különböző jóslási módszereket, hanem kifejezetten a velük foglalkozó könyvekből.
Maga Horváth Andrea is ilyen forrásokból  írta meg ezt a művet, például Richard Webster (Őrangyalok és szellemi vezetők), Silver Ravenwolf (Angyalmágia), D. Juriaanse (Az inga tudománya), Müller Péter (Jóskönyv) és Dr. Doreen Virtue könyvei.

A jóslásos módszereknél az a lényeg, hogy mielőtt elkezdenéd magát a jóslást, kérd az őrangyalod segítségét a válaszokhoz, ami azt jelenti, hogy ezeken a különböző jóseszközökön keresztül kapod meg a választ.
Mindez különösen a kezdőknek óriási segítség, akiknek még nem annyira fejlett az intuíciójuk, és nem tudják megkülönböztetni az angyalok válaszát a napi történésektől.
Ők azok az emberek, akik azt hiszik, hogy a szellemvilág cserben hagyta őket, pedig csak ők nem észlelték a választ. Mindez a jóseszközök használatával kiküszöbölhető, mert ott rögtön látni az eredményt.
A könyv legutolsó fejezetéből pedig az is kiderül, hogyan végezz különböző szertartásokat az angyalokkal. Mindezek a gyakorlatok nagyon egyszerűek, tehát nem "igazi" mágiáról van szó, vagyis nem kell kört kivetni, illetve egyéb más bonyolult dolgokat csinálni. Egyedül a kívánságodra ügyelj, illetve figyeld a választ.
Persze erre jogosan kérdezheted, honnét fogod megismerni az angyalok válaszát, de ezt a szerző elárulja a könyvben. Egyébként meg, ahogy az intuíciód egyre erősödik, egyre inkább rá fogsz jönni magadtól is, hogy ez most angyali válasz volt-e vagy sem.
Horváth Andrea asztrológus horoszkóp elemzést is vállal, érdeklődni itt tudsz: 06 20/3252-352  vagy email-ben: asztro5@freemail.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése