Google keresés

Egyéni keresés

2012. december 3., hétfő

Dr. Domján László - Dr. Kígyós Éva - Sólyom Ildikó: Gyógyulj meg! - könyv és hanganyagok

Ez a könyv egy kiegészítő anyag az Agykontrollhoz, tehát ebből nem fogod megtanulni a módszert, mert ez a kis könyv csak az érdeklődést kelti fel a téma iránt. A hanganyagok viszont a teljes tudásanyagot tartalmazzák, amit mélyen ellazult állapotban kell végighallgatni, illetve az ott hallható gyakorlatokat megcsinálni.
Azt viszont, hogy mi is ez a mélyen ellazult állapot, az Agykontroll alapkönyve, illetve a tanfolyam ismerteti, ahonnét ezt meg tudod tanulni. Ebbe az ún. alfa állapotba lemenni meglehetősen nehéz a sokszor felpörgetett életet élő felnőtteknek, mert azt szokták meg, hogy folyton csináljanak valamit, míg a lazítás, meg az alfa állapot ennek a teljes ellentéte.
Ennek ellenére mégis rengetegen tanulták meg a módszert a különböző tanfolyamokon, ami gyökeresen megváltoztatta sokak életét.

A Gyógyulj meg című Agykontrollos önfejlesztő csomag kétféleképpen segíthet a problémáidon: egyrészt a hanganyagok hallgatása megelőzheti a betegség kialakulását, másrészt a már kialakult fizikai tüneteket segít megszüntetni, de ebben a folyamatban neked is aktívan közre kell működnöd!
Első lépésként olvasd el a könyvet, amely vázlatosan ismerteti azt, hogy mit is jelent a betegség valójában. Ha rendszeresen olvasod ezt a blogot, akkor már többször is láthattad, hogy nem a fizikai tüneteket jelenti, hanem a mögötte kialakult energetikai zavart. Amíg ezeket a mögöttes dolgokat nem hozzák rendbe, addig nincs gyógyulás, és az ember egyik betegségből a másikba esik, ami azért becsapós, mert a kialakuló fizikai tünetek sokszor eltérő szervcsoportokban jelennek meg, de attól még a betegségek üzenete ugyanaz marad. Nos, ezt az üzenetet kellene megfejteni, és akkor meggyógyulhatsz.

Ez a könyv egy kulcsot adhat a kezedbe a megoldás megfejtéséhez, de az úton elindulni és megkeresni a válaszokat neked kell egyedül. Nem lesz egyszerű, sőt nagyon is fájdalmas lehet ez a folyamat, de sajnos ez alól nem lehet kibújni. Viszont miután letetted a terhet, mérhetetlenül megkönnyebbülsz majd, ami a fizikai tüneteidre is hatással lesz, amelyek akár el is múlhatnak véglegesen!
Mindez a rákra is igaz, bár ebben az esetben nem annyira gyors a folyamat, de hat. Éppen ezért ezt a kiadványt a daganatos betegeknek is ajánlom a figyelmébe, mert a könyv sorai az ő esetükben fokozottan érvényesek!

Amúgy könyv meglehetősen vékony, mindössze 62 oldalas olvasmány, úgyhogy olyan széleskörű ismereteket nem tartalmaz, de nem is ez a célja. Cserébe viszont a lényeg benne van, és nagyon közérthető olvasmányos anyag, amelyben Domján László különböző kísérletekkel és csodálatos gyógyulásokkal támasztja alá a módszer sikerességét. Egyetlen hosszabb interjú van benne, amelyben egy magyar hölgy meséli el azt, hogy hogyan gyógyul meg Agykontroll segítségével egy súlyos pajzsmirigyrákból.
A könyvből kiderül, hogyan is segítheti a képzelőerő a gyógyulást, továbbá hogyan gondozd a testedet, hogy a betegség eltűnjön, és lehetőleg vissza se térjen.  Mondjuk ezek a tanácsok már ismerősek lehetnek a különböző médiumokból, például mozogj többet, pihend ki magad, találj értelmet az életednek, és nevess többet. Ezek már közhelyszámba mennek gyakorlatilag, ennek ellenére kevesen fogadják meg ezeket a tanácsokat, csak miután már beütött a baj. Pedig sokkal jobb lenne megelőzni...
A könyv végén különböző motiváló, énkép-erősítő idézetek találhatók Sólyom Ildikó összeállításában.

Végezetül pedig a hanganyagokról is essék néhány szó. Összesen 8 darab van belőlük, és mindegyikük a lélek szintjén hat, ami azt jelenti, hogy ezek irányított meditációs anyagok, amik elősegítik az alfa állapotot, illetve segítik rendezni a tested-és a lelked energetikai egyensúlyát.
A hanganyagok hossza negyedóra és 25 perc között váltakozik, attól függően melyikről van szó. 
A könyvben megtalálod a hanganyagok részletesebb leírását is. Javaslok, hogy az egyes és a hatos számú cd-t mindenképpen hallgasd meg, mert az egyik az egész test ellazítását tanítja meg alfában, míg a másik különböző megerősítéseket tartalmaz, amelyeket szintén alfában hallgass meg.
Ha pedig az Agykontrollról szeretnél bővebbet megtudni, akkor kattints a blogon az Agykontroll címkére, vagy pedig nézd meg a hivatalos magyar nyelvű weboldalukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése