Google keresés

Egyéni keresés

2012. október 8., hétfő

Hajo Banzhaf - Anna Haebler: Kulcsszavak az asztrológiához - kezdők részére ajánlott

Hajo Banzhaf elsősorban arról lett ismert, hogy ő volt Európa egyik legjobb tarot-szakértője, de korábban asztrológiával foglalkozott. Banzhaf több ezzel kapcsolatos könyvet is írt, amelyek hazánkban is megjelentek.  Mostani könyvében a szintén asztrológus Anna Haeblerrel magyarázza el az asztrológia legfontosabb fogalmait és analógiáit.
Arra viszont ne számíts, hogy ebből a könyvből megtanulsz majd horoszkópot készíteni, mint a hogy más emberek horoszkópábráit sem fogod itt megtalálni gyakorlati elemzés céljából. Ehhez keress másik könyvet, mert ez a mű elsősorban egy lexikon, vagyis fogalomtár, amely segíthet elmélyíteni az alapokat.
A bolygóknál kiderül, hogy melyik jegyben vannak uralomban, emelkedésben, esésben, vagy száműzötten, továbbá mik az egyes bolygók alapelvei, erősségei, problematikája, célja, az adott bolygóhoz tartozó princípium képviselői, illetve a hozzárendelt szervek a testben, továbbá az általános jelentése a jegyekben.
A szerző megemlíti itt a Holdcsomópontok jelentését is, amely nem is annyira a hagyományos asztrológia témakörébe tartozik, hanem a karmaasztrológiához. Viszont a másképpen Sárkányfejnek és Sárkányfaroknak is nevezett Holdcsomópontok az élet feladatára utalnak a horoszkópban, ezért mindenképpen érdemes róluk beszélni.
Az állatövi jegyek ismertetésénél megtudjuk, hogy melyik az uralkodó bolygója, milyen eleme, minőség és neme van, mik a megfelelői a testben, mi az életfeladata, mik a központi gondolatai, milyenek a cselekedetei, a gondolkodása, és az érzései. Ez utóbbi háromnál a szerzők az erősségeket és a problematikákat külön-külön tárgyalják, amik összefüggésben vannak a jegyekben álló bolygók fényszögeivel. Ha már a fényszögeket említem: a szerzők ezeknek a jelentéseiről, analógiájáról nem beszélnek ebben a könyvben, de hát nem lehet mindent egyszerre, ugye. :)
A jegyekben álló bolygók általános jelentésének ismertetésénél a Nap jegyében álló bolygókat már nem említik meg itt, mert azt már korábban megtették, tehát a Holddal kezdődik a fejezet, ami bolygónként ismerteti az összes jegyet. A Hold, illetve Mars állásokat részletesebben mutatják be a szerzők, míg a Szaturnuszon túli bolygókkal már kevésbé foglalkoznak, miután az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó már inkább generációkkal kapcsolatos eseményeket jeleznek, ezért a szerzők táblázatos formában közlik ennek a három bolygónak a jelentéseit a jegyekben.
A kardinális tengelyek közül mind a négy tengely jelentéséről lesz szó az egyes jegyekben, de csak az Aszcendens jelentését ismertetik részletesebben, a többit csak táblázatos formában egy-két mondatban mutatják be.
A bolygók jelentését a házakban házanként mutatja be a szerzőpáros, de előtte készítettek egy általános összefoglalót is, hogy mit jelentenek az egyes bolygók házhelyzetei. (Érdekes, hogy a házak általános jelentése és analógiái kimaradnak a könyvből).
Végezetül pedig a bolygók egymással alkotott fényszögeiről, illetve az így találkozó analógiákról esik szó.
A szerzőpáros nem nevezi nevén a fényszögeket,csak összepárosítja az analógiákat, továbbá egy-két mondatban ismerteti a harmonikus és diszharmonikus jelentésüket. A könyv valószínűleg azt feltételezi, hogy már el tudjuk készíteni a saját horoszkópábránkat, és ismerjük a legfontosabb asztrológiai fogalmakat, például a házak, vagy a fényszögek jelentését is.
Ha netalán mégsem így volna, akkor a könyv végén található függelékben van egy kislexikon, ahol röviden és közérthetően elmagyarázzák a szerzők a legfontosabb asztrológiai fogalmakat.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Asztropatika: asztrológia könnyedén és érthetően - ingyenesen letölthető könyvekkel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése