Google keresés

Egyéni keresés

2012. március 14., szerda

Gordon Smith: A lélekfutár - egy médium életrajza és igaz történetei

Most egy olyan témáról fogok írni, amelyről eddig még nem esett szó, ez pedig a médiumitás, azaz a szellemközvetítés tudománya. A szellemek már nagyon régóta hálás témának bizonyulnak, hiszen minden embert érdekel, hogy mi történik a halál után, illetve úgy egyáltalán: mi az a halál, illetve mikor és milyen módon halunk meg?
Persze erre nagyon röviden azt is lehetne felelni, hogy úgyis megtudod, mert mindannyian eltávozunk a Földről egyszer, szóval eddig még senki sem maradt le. Mondjuk érthető ez a kollektív halálfélelem az emberek részéről, hiszen úgy tanították nekik, hogy a halál az valami ijesztő dolog, részben azért, mert sokszor fájdalommal és szenvedéssel jár, részben azért, mert visszafordíthatatlan folyamat. Aki ugyanis eltávozik a Földről, ugyanolyan formában már sohasem tér vissza.

Nem véletlen tehát, hogy az embereket ennyire foglalkoztatja a halál gondolata, különösen abban az esetben, ha egy közeli hozzátartozójuk/barátjuk hal meg.
Ilyenkor a halotthoz fűződő érzelmi kötelék továbbra is fennmarad, amivel az az egyetlen gond, hogy lezáratlan érzelmi kötelékek is keletkeznek ilyenkor. Mindez azt jelenti, hogy sokan ekkor ébrednek rá, hogy mit jelentett nekik érzelmileg az elhunyt, és sajnálják, hogy nem mutatták ki jobban az érzelmeiket iránta.
Különösen jellemzőek ezek a lezáratlan érzelmi játszmák abban az esetben, amikor a szülő veszíti el a gyermekét, illetve ha egy szerettünk váratlanul hal meg, mert ebben az esetben nem tudunk felkészülni a halálára. 
Ezek az érzelmi játszmák óriási feszültséget okoznak, ráadásul fizikailag is megbetegítik a szervezetet, ezért kezelni kell őket. Ilyenkor a pszichoterápia mellett jól jöhet egy médium segítsége is, aki a szellemvilág és az emberek között közvetít.

A médiumokról, illetve a különböző jósokról eléggé elterjedt az a kép, hogy szélhámosok, csalók, mert elszedik a kiszolgáltatott emberek pénzét, viszont cserébe semmi használhatót nem csinálnak, de ez nem minden esetben van így.
A lélekfutár szerzője, Gordon Smith például nem csaló, már csak azért sem, mert egy vasat sem kér a szolgáltatásaiért, de minek is tenné, amikor nem ebből él meg. A tanult szakmája ugyanis fodrász, és egy műhelyben dolgozik Glasgow-ban, a szülővárosában. Az már csak egy bónusz, hogy médiumi képességei vannak, azaz látja a túlvilági lelkeket, és beszélni is képes velük.
Persze ettől még ő mondhatna általánosságokat a hozzá forduló kétségbeesett embereknek, de a könyvet olvasva kiderül, hogy Gordon olyan üzeneteket ad át a Földön maradott hozzátartozóknak, amik nagyon bensőségesek, és amiről egyből felismerni, hogy csakis az elhunyt üzenhetett.
Ráadásul Gordon Smith médiumi tevékenységét a Glasgow-I Egyetem Parapszichológiai Tanszéke többször is bemérte, és mindegyik mérés alkalmával hitelesnek találta.

A könyv azért íródott, hogy megismertesse az olvasóval azt, hogy mit jelent médiumnak lenni, mit csinál egy médium valójában, illetve hogyan lesz valakiből médium. 
A lélekfutár éppen ezért részben életrajzi, részben pedig dokumentumkötet, amely amely bemutatja, hogyan is lett Gordon Smith-ből médium gyermekkorától kezdve egészen az ismertté válásáig, illetve milyen eseteket oldott meg, kiken és hogyan segített.
A könyvből kiderül, hogy képességei már gyerekkorában megmutatkoztak, de az édesanyja nem örült ennek, mert féltette őt, és inkább egy átlagos embert szeretett volna nevelni a fiából.
Éppen ezért a fiú elfojtotta a képességeit, de aztán huszonéves korában egy barátja tragikus halála ismét a felszínre hozza a képességeit. Innentől kezdve megkezdődik a médiummá válása, és elkezd foglalkozni a képességeinek kibontakoztatásával különböző spiritiszta összejöveteleken, ahol Skócia legismertebb médiumaitól tanulja meg a hivatásának alapjait.

Egy médiumnak ugyanis nemcsak a szellemek üzeneteit kell közvetítenie, hanem az emberekkel is meg kell tanulnia kommunikálni, ugyanis az átlagemberek nem ismerik a szellemvilágot, és a spirituális törvényekkel sincsenek tisztában, bár most már azért egyre többen ismerik fel a valódi természetüket.
Ennek ellenére az embereknek nagyon sok kérdésük akad, nem csak az elhunyttal kapcsolatban, hanem magával is spiritualitással kapcsolatban is, továbbá sokan  eleve zaklatott állapotban érkeznek egy-egy ilyen szeánszra, vagy pedig azzá válnak egy közvetítés során, amelyeket a médiumnak meg kell tanulnia kezelni. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen kapcsolatfelvétel magát a médiumot is felzaklathatja, illetve rengeteg energiát elvesz tőle, amit ugyancsak helyre kell állítania, továbbá megfelelő fizikai és lelki állapotban kell végeznie a szeánszokat, hogy ne szállhassák meg idegen lelkek az auráját. (Tapasztalatból beszélek, hiszen nekem is vannak médiumi képességeim).
Ebből következik, hogy a médiumok nemcsak szellemeket közvetítenek, hanem pszichológusok is, hiszen komoly lelki traumákat oldanak fel egy-egy szeánsz során.
A könyvből kiderül, hogyan is épül fel egy ilyen szeánsz, illetve konkrétan milyen eseteket oldott meg Gordon Smith  a médiumi hivatása során.

Annak ellenére, hogy a könyv témája a halál, mégsem egy vérkomoly műről van szó, bár egyes történetek megríkathatják az olvasót, de ezek nem a szomorúság könnyei, inkább az örömé, hiszen az eltávozottak jól vannak már, nem fáj már nekik semmi, sőt örülnek és fentről vigyázzák szeretteik életét.
Ez utóbbi motívum többször is szerepel Gordon Smith közvetítéseiben, amik azt a reményt nyújtják az olvasóknak, hogy elhunyt szeretteink talán azért távoztak a Földről, mert fentről, jobban tudnak ránk vigyázni. 
Annak ellenére, hogy az egyik legismertebb utazó médiumról van szó, a könyv nyelvezete nagyon egyszerű, tehát semmi megjátszás, meg showműsor nincs benne, sőt időnként Gordon Smith humora is megcsillan a sorok között. Egyébként a közvetítései is ilyenek, ráadásul ő nem esik transzba a szeánszokon, ahogy azt egy médiumtól várnánk, hanem spontán látja a lelkeket.

A könyv fejezetei nem mindig időrendi sorrendben követik egymást, hanem csak úgy lazán, minden megkötöttség nélkül. Ezt a műfajt pikareszknek nevezik, és időnként regényekben is előfordul, főleg kalandregényekben.
Nos, Gordon Smith élete is bővelkedik kalandokban, hiszen gyakorlatilag a fél világot beutazta, amelyekről szintén beszámol a könyvben. Na, nem az utazásokról, hanem az ottani médiumi közvetítésekről.
Utazásai során Gordon Smith eljutott hazánkba is 2009-ben, de remélem, felkeresi hazánkat újra, hogy aki lemaradt a médiumi közvetítéséről, az is el tudjon jönni.
A lélekfutár magyar változatát megjelentető Infiniti Kiadó létrehozta Gordon Smith magyar nyelvű honlapját, amelyen többek között egy részlet olvasható a könyvből .
Nagyon jó lenne, ha ez a blogbejegyzés minél több emberhez eljutna, hogy könnyebben viseljék el a gyászidőszakot, és el tudják engedni a halotthoz fűződő lezáratlan érzelmi játszmákat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése